Elveszíthetem az irányítást hipnózisban?

Amikor a kéz „magától” mozdul

Képzelj el egy kutatási helyzetet: valaki azt hallja, hogy a karja egyre könnyebbnek érződik. A kar felemelkedik, és ő úgy írja le az élményt, mintha a mozdulat magától történt volna. Ez szemléltető példa, nem egy vendég története. A meghökkentő rész nem pusztán a mozdulat, hanem az, ahogyan az ember a saját cselekvését megéli.

A kutatás ezt a cselekvés feletti irányítás érzéseként vizsgálja. Polito és Arbige összefoglalója szerint a hipnotikus válaszok egyik jellegzetessége lehet az önkéntelenség élménye. A különösen fogékony résztvevők gyakrabban számolnak be erről. Az élmény komolyan vehető akkor is, ha kívülről egyszerű mozdulatot látunk.^[1]

Az irányítás érzése és a döntés lehetősége

Két eltérő kérdést érdemes feltenni: „Mennyire éreztem tudatos erőfeszítésnek?” és „Dönthettem-e arról, hogy részt veszek?” Az első az élményről, a második a részvétel kereteiről szól. Az egyikre adott válasz nem helyettesíti a másikat.

Az önkéntelennek érzett válaszok pontos magyarázatában nincs teljes egyetértés. Egyes elméletek a cselekvés megfigyelésének megváltozását hangsúlyozzák, mások a végrehajtó folyamatok változásait is vizsgálják. Az, hogy valami magától történőnek érződik, önmagában nem bizonyítja, hogy a viselkedés valóban teljesen automatikus lett.^[1]

Hallhatok és gondolkodhatok közben?

Igen. A Northampton General Hospital tájékoztatója megkülönbözteti a hipnózist az alvástól és az általános érzéstelenítéstől. A résztvevő tudatos maradhat, és a figyelmét arra irányíthatja, amire szükséges. A vezető szerepét kísérőként írják le.^[2]

Ezért az, hogy hallod a szoba zajait, észreveszed a gondolataidat vagy meg tudsz szólalni, nem önmagában dönti el, történt-e hipnotikus válasz. A filmes kép, amelyben valaki kikapcsolt emberré válik, rossz kiindulópont az élmény megértéséhez.

A beleegyezésnek a gyakorlatban is működnie kell

A megmaradó döntési lehetőségből nem érdemes olyan ígéretet levezetni, hogy egy hipnotikus helyzetben senkit sem érhet nyomás vagy kellemetlen hatás. A biztonság szempontjából a másik ember viselkedése és a megbeszélt keretek is számítanak. A kórházi tájékoztató is a tiszteletet és a résztvevő számára elfogadható történéseket emeli ki.^[2]

Szerkesztőségi javaslatként három konkrét kérdéssel készülnénk egy ilyen beszélgetésre:

• Mi fog történni? Érthető választ kapsz-e az alkalmazott eljárásról és a céljáról?
• Hogyan jelzek? Előre világos-e, hogyan kérhetsz szünetet vagy lezárást?
• Mi marad az én döntésem? Elfogadják-e, ha nem szeretnél valamire válaszolni vagy valamiben részt venni?

Ezeket nem kell vizsgafeladatnak tekintened. Nem tartozol látványos reakcióval, és nem kell bizonyítanod, hogy „jól” csinálod. A kérdésed és a nemet mondásod ugyanolyan figyelmet érdemel, mint bármely más visszajelzésed.