KUTATÁS A SZÍNES AGYKÉPEK MÖGÖTT
Mi történik az agyban?
57 résztvevő, három fontos megfigyelés. Nézzünk a látványos agyképek mögé.
Mit mér egy agykép?
A színes agykép könnyen azt az érzést keltheti, hogy közvetlenül látunk egy gondolatot. A funkcionális MRI azonban a vér oxigénellátottságával összefüggő jel változását méri, amelyből az idegi működésre következtetnek. A „funkcionális kapcsolat” pedig azt fejezi ki, mennyire együtt változnak különböző területek jelei. Nem egy új idegszál fényképe, és nem önmagában bizonyított ok-okozati kapcsolat.[2]
A kutatási kép mellett ezért a kísérlet leírását is érdemes olvasni. Kik feküdtek a készülékben? Mit csináltak? Mivel hasonlították össze az eredményt? Ugyanaz az ábra ezek nélkül sokkal többet látszhat mondani, mint amennyit a vizsgálat megenged.
545 jelentkezőből 57 résztvevő
Jiang és munkatársai tanulmánya 2016-ban jelent meg online, majd a Cerebral Cortex 2017-es évfolyamában. 545 ember közül 57 egészséges, nagyon magas vagy alacsony hipnotikus válaszkészségű résztvevőt választottak ki. A készülékben pihenés, emlékfelidézés és két, előre rögzített instrukciókkal vezetett hipnotikus feladat szerepelt.[1]
A fő eredmények a magas válaszkészségű csoportban, a hipnotikus feltételeknél mutatkoztak. A kutatók az alábbi mintázatokat írták le:
- Kevesebb aktivitás
- A dorzális elülső cinguláris kéregben (dACC) csökkent az aktivitás egyik mért mutatója.
- Erősebb együttjárás
- A dorsolaterális prefrontális kéreg (DLPFC) és az insula jelei szorosabban kapcsolódtak.
- Gyengébb együttjárás
- Az erősebbnek megélt hipnózishoz a végrehajtó kontrollhálózat és az alapértelmezett hálózat bizonyos területei közötti kisebb kapcsolódás társult.
A szerzők ezeket a figyelem, a testi élmények és az önmagunkra irányuló gondolkodás változásaival hozták összefüggésbe. Ez értelmezés a megfigyelt mintázatokra, nem a gondolatok közvetlen leolvasása.[1]
A fogékonyság és az aktuális állapot két kérdés
Egy korábbi, Hoeft és munkatársai által 2012-ben közölt kutatás 12 magas és 12 alacsony válaszkészségű résztvevő nyugalmi agyműködését hasonlította össze. A magas válaszkészségű csoportban erősebb funkcionális kapcsolatot találtak a bal DLPFC és a dACC között. Ez a vizsgálat elsősorban az emberek közti különbségeket kereste.[2]
A két kérdés tehát eltér: mi jellemzi a különböző válaszkészségű embereket, illetve mi változik egy adott hipnotikus feladat során? A két tanulmányt nem lehet egyetlen, mindenkire érvényes „hipnózis-agyképpé” összemosni.
Mit nem mondanak meg ezek a kutatások?
Az 57 fős vizsgálat két szélső válaszkészségi csoportot emelt ki. Nem a teljes népesség reprezentatív mintája volt, és nem betegségek kezelésének eredményességét tesztelte. A jelváltozás nem eredménygarancia.[1]
Az agyi jel és a szubjektív élmény összevetése kutathatóvá tesz egy nehezen megfogható jelenséget. Ettől azonban még külön bizonyíték kellene ahhoz, hogy megmondjuk: egy konkrét eljárás egy adott panasz esetén mennyit segít, kinek és milyen kockázatokkal.
Szerkesztőségi olvasási támpontként ezt a négy kérdést ajánljuk, ha legközelebb egy látványos tudományos hírt látsz:
- Hány embert és milyen szempontok szerint választottak ki?
- Mi volt az összehasonlítás alapja?
- Élményt, agyi jelet vagy tartós életbeli változást mértek?
- A cím ugyanazt állítja-e, mint a tanulmány következtetése?